Elmondom most, milyen kontextusban érdekelnek engem leginkább a régi autók. A régi, utcákról és egyéb városrészekről készült fotókról van szó, amelyeken az autó nem játszik főszerepet, ugyanakkor mégis, hiszen ott van a képen, elfoglal belőle néhány apró területet, elmondja nekünk a kép keletkezésének idejét és nem utolsósorban önmagát is többnyire pályafutásának legszebb éveiben mutatja be. Én pedig nagyítóval a kezemben próbálok rájönni a típusra, a kormány mögött feszítő tulajdonos társadalomban elfoglalt helyére, vagy csupán leolvasni a régi rendszámot. Mindez gyakran helyettesíti nálam az esti olvasást, miközben örülök is, hogy az autó csak egy kis szeletet kapott a képből, hiszen így izgalmas, így lehet maradéktalanul képzeletünkre bízni a hiányzó részleteket.
Nemrégiben két, Budapestről szóló könyv került a kezembe, mondjuk őket fényképalbumnak a kevés szöveg miatt. Ezekből válogattam most ki néhány képet, amelyek olykor sokat, olykor kevsebbet, de mégis elárulnak valamit a kor közlekedéséről és a magyar autópark összetételéről.
Kezdjük egy hangulatos képpel a Mátyás templomról, amely a fények alapján napnyugtakor készülhetett. Az alacsony szögben beeső napsugarak nem csak a templomot, de az előtérben elkanyarodó púpos Wartburg téglapiros karosszériáját is szépen megvilágítják.
Ki tudja, lehethogy ez a kép örökítette meg utoljára a vén Wartburgot, de kinagyítva a rendszám is látszik, lehethogy valaki még felismeri a nagyapa autóját. A kis kép pedig méginkább visszaadja a késő nyári nap minden melegségét, még a rideg kőfalakét is.
Népköztársaság útja, hirdeti a következő fénykép szövege. Keleti és nyugati autók jönnek szembe, a másik sávban csehszlovák turistákat szállító RTO autóbusz távolodik. Gondoljunk bele a képen is látható füstfelhőkbe és máris nem tűnnek oly rosszank a mai Budapest túlzsúfolt utcái...
Maradjunk még az akkor Népköztársaság útján. A kor ugyanaz, csak a nyugati autók aránya nagyobb. Fiatok és Bogarak, a háttérben talán egy Opel Rekord kanyarodik ki, még messzebb egy 180-as Ikarust látni, de már egy kocka-Ikarust is füstöt hány a képen.
Az Arany Hordó vendéglő, előtérben két különböző Bogárral. Felhívnám a figyelmet az első ajtaján látható Lacoste matricára, nyugati autóra nyugati logó illett.
A következő kép készítője talán nem véletlenül kapta el a Lánchídra felhajtó Opel Manta A-t. Az elsuhanó piros sportkocsi igazi státuszszimbólum lehetett, egyúttal azt is elárulja, hogy a kép 1970 után készült. Mögötte, bár nem látszik jól, egy piros Opel Rekord jön felénk a Clark Ádám téri körforgalomból.
A Lánchídról lehajtva a Néprajzi Múzeumhoz érkezünk. Akkor még turistabuszok állhattak a Kossuth téren, jelen esetben ismét csehszlovák turistáké. Egyformának tűnnek, de a piros egy igen korai példánya a Karosa SL-nek.
Az említett könyvek egyikéből egy kakukk-, jobban mondva pingvintojás következik, autót nem tartalmazván a kép. A Lakatos úti lakótelep Borics Pál által 1967-ben felállított szoborkompozíciójáról van szó. Rövid keresés után rátaláltam a szoborra, ma is ugyanúgy néz ki, csak a fák nőttek meg olyannyira, hogy inkább egy közelebbi képet mellékelek.
Végezetül jöjjön a legjobb kép. Ennek tulajdonában nem kell lefekvés előtt bárányokat számolni, elég csak néhány percig a Deák Ferenc téri egykori parkoló felhozatalán végigmenni szemünkkel. Számomra két tanulsága van a képnek. Először is, hogy az utcán egykoron futó autók színkavalkádját elég a 70-es évekre levonatkoztatni, a képen ugyanis jól látszik a 60-as évek trendje: fehér, bézs és szürke minden mennyiségben, köztük elvétve akad még kétszínű fényezés is, meg néhány mélykék és sötétzöld karosszéria. Másrészt pedig az, hogy a képen látható faros Ikarusok száma a mai magyar állomány egy tetemes részét teszi ki. Innen látni csak igazán, milyen kevés maradt meg belőlük...
És ugye mennyire jó egy kicsit ütötten-kopottan látni a régi autókat? Mert hiába csillognak ma a találkozókon, az igazi nosztalgiát mégis ezek a képek hozzák vissza.
