HTML

Autopeti blogja

Egy blog mindenről,ami kapcsolódik az autók világához.

Friss topikok

Linkblog

Bajnokok délutánja Valenciában

2012.06.24. 21:55 Autopeti


Alonso, Raikkönen, Schumacher- egy nap híján 6 éve álltak ők hárman együtt utoljára a dobogón. Egészen a mai napig. Történt mindez először a 2006-os kanadai nagydíj óta, kishíján a sorrend is azonos volt ma, amikor már három világbajnokról beszélünk és éppen ők aranyozták be a mai délutánt. A valenciai Európa nagydíjon meglepetés meglepetést követett, három győztes és három vesztes világbajnokkal a végén. Volt miért és kiért izgulni, ez nem kérdés. 

Vettel simán eljött a rajtnál, szorosan mögötte Hamiltonnal és Grosjeannal. A két Ferrari 3-3 helyet javított, miközben Schumacher nem tudott lényegesen előretörni. Az izgalmak a 28. körben kezdődtek, Kovalainen és Vergne kakaskodása ugyanis előhívta a biztonsági autót, Vettel előnye pedig ezáltal a semmivé lett. Hamilton kerékcseréjét ismét elszúrták, a parádésan előzgető Alonso így elment mellette. Az újraindítás után nem sokkal Vettel autója váratlanul lelassult és a német kiállni kényszerült. A hazai kközönség üdvrialgása közepette Alonso átvette a vezetést, miközben veszélyt csak Grosjean jelentett rá, de később az ő autója is megmakacsolta magát. Ennek köszönhetően Hamilton és Raikkönen léptek előre a képzeletbeli dobogó alsóbb fokaira. A verseny végi gumikopás Hamiltont érintette leginkább, Kimi simán ment el mellette, majd jött Maldonaldo. Az utolsó előtti körben pepitában játszották le a tavalyi monacói nagydíj incidensét. Nem túlzás azt mondani, Hamilton autója ugyanúgy csapódott a falnak mint Maldonaldóé tavaly, mindketten a pályán kívülről lökték ki a másikat. Akkor a 6. helyért folyat a harc, most egy dobogós helyezésért. Maldonaldót 20 másodperces büntetéssel súlytották a leintés után, ezzel elvesztette 10. helyét.

Az incedensnek köszönhetően megtörtént az, amire a Forma 1 világa két és fél éve várt: Michael Schumacher a dobogón találta magát, épp egy olyan versenyen, amelyen erre ő maga sem számított. A dobogón meglátszott ugyan egy kicsit, hogy elszokott a pódiumtól, mivel idejekorán vette rá a többieket egy közös fotózásra, máskülönben öröme semmiben sem tért el korábbi énjétől. A versenyt követően ugyan vizsgálták őt amiért a sárga zászló alatt aktív DRS-sel haladt, és ezzel esély volt arra hogy monacói pole pozíciója után ezúttal egy dobogós helyezést vegyenek el tőle, végül azonban megtarthatta 3. helyét. Az indok? A nyitott hátsó szárny ellenére lassított, és ezért nem volt szükséges büntetést kiróni. 

A mezőny hatodik világbajnoka, Jenson Button ezúttal is elsüllyedt a középmezőnyben, Hamilton és Maldonaldo esetét követően még örülhet is a pontoknak. Máskülönben azonban már 62 pont a hátránya az élre ugró Alonsóval szemben, így a világbajnoki címért folyó harcból úgy tűnik szép lassan kigolyózza magát.

 Kettős pontszerzést a Force India (is) ünnepelhet, Bruno Senna pedig Maldonaldo helyezését megörökölve lett 10. egy áthajtásos büntetés ellenére. Annak szenvedő alanya Kobayashi volt, aki később Massa versenyét tette tönkre. 

A világbajnokság kikristályosodni látszik, a nagyok között fog valószínűleg eldőlni a cím sorsa. Eddigi teljesítménye  alapján Alonso érdemelné meg leginkább. Folytatás két hét múlva Silverstone-ból.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://autopeti.blog.hu/api/trackback/id/tr384608792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása