HTML

Autopeti blogja

Egy blog mindenről,ami kapcsolódik az autók világához.

Friss topikok

Linkblog

Szocialista autóipar gyöngyszemeinek seregszemléje 2015

2015.05.03. 11:30 Autopeti


A budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum áprilisban évekre bezárt, a szocialista autók szokásos május 1-i találkozója azonban még kapott egy lehetőséget a múzeum parkolójában. dsc04383.jpgNem volt ugyan teljes a paletta (hiányoztak például a román autógyártás remekei, a csehszlovák Tatrák és Velorexek, a lengyel Zuk és Nysa kisbuszok vagy a jugoszláv Zastavák), de a felhozatalra nem lehetett panasz, a megjelent autók száma bőven túllépte a százat, a gyönyörű, eredeti állapotú vagy igényesen tuningolt példányok jelentős fölényben voltak. A márkák versenyét, ami a résztvevő autók számát illeti, aligha nem a Skoda nyerte meg, de Ladákból, Trabantokból és Moszkvicsokból is szép számmal láthatott a közönség. A Volgákat ezúttal kizárólag az M24-es típuscsalád néhány példánya képviselte, rajtuk kívül két Gaz 69-es, egy Zaporozsec és egy ZAZ Tavria is jelen volt az egykori Szovjetúnió gyártmányai közül. A keletnémet járművek közül gyönyörű állapotú Wartburgokat, katonai és mentőautó festésű Barkast, szép 601-es Trabantokat és MZ-ket lehetett látni. A magyar járműgyártás múltját a 260T kódjelű Ikarus trolibusz prototípusa, egy Panni robogó és néhány Pannónia képviselte. Távolmaradtak viszont a polszkisok, legalábbis klubszinten, néha azért feltűnt egy-egy kis bádogdoboz a nagyobb autók között. Elvétve nyugati autók is megbújtak a sok keleti gyártmány között, különösen nagy sikere volt a makulátlan Fiat 850 Specialnak. Nem lehet szó nélkül elmenni a korabeli kiegészítők és tárgyi emlékek felett sem, szinte minden autóba bepillantva egy-egy ismerős tárgyon ragadt meg a nézelődő tekintete, legyen az régi KRESZ-könyv, lendkerekes bakelit játékautó, pepitamintás kormányvédő, moncsicsi baba vagy a hátsó ülésre bepakolt pedálos Moszkvics. A nosztalgia tehát garantált volt, senki sem csalódhatott, aki kilátogatott a városligetbe. Reméljük a múzeum felújítása nem okozza majd a rendezvény megszűnését és 2016-tól egy más helyszínen, de töretlen lelkesedéssel találkozgat majd a vasfügöny mögötti járművek rajongótábora.    dsc04360_kopia.jpgdsc04530.jpgdsc04474_kopia.jpgdsc04448_kopia.jpgdsc04525.JPGdsc04553_kopia.jpgdsc04509_kopia.jpgdsc04340.jpgdsc04341_kopia.jpgdsc04431.jpgdsc04376_kopia.jpgdsc04528.jpgdsc04475.jpgdsc04346_kopia.jpgdsc04367.jpgdsc04532.jpgdsc04393_kopia.JPGdsc04442.jpgdsc04461_kopia.JPGdsc04537.jpgdsc04500_kopia.jpgdsc04478_kopia.JPGdsc04529.jpgdsc04327.JPGdsc04411_kopia.JPGdsc04390_kopia.jpgdsc04473.jpgdsc04504.jpgdsc04493_kopia.jpgdsc04540_kopia.jpgdsc04538_kopia.jpgdsc04494.jpgdsc04339.JPGdsc04423_kopia_1.jpgdsc04496_kopia.JPGdsc04548_kopia_kopia.JPGdsc04349_kopia.JPGdsc04436_kopia.JPGdsc04450_kopia.JPGdsc04434_kopia.JPGdsc04323_kopia.jpgdsc04471_kopia_kopia.JPGdsc04342_kopia.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://autopeti.blog.hu/api/trackback/id/tr727425956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása