Hosszú utat tettek meg az egykori szocialista országokban gyártott autók, mire veteránként is el lettek fogadva. A Veterán Zsiguli egyesület által megszervezett Retropartyzánok után már nyilvánvaló, hogy eljött az ő idejük.
15-20 évvel ezelőtt a veterános rendezvények szinte kizárólag az 50-es, 60-as évekig gyárott,de főleg világháború előtti autókról szolták. Egy-egy szocialista jármű megjelenése komoly magyarázkodást követelt a tulajdonostól. Szép lassan aztán már senki nem hurrogta le az Octaviákat, a púpos Wartburgokat vagy a gömbölyű Moszkvicsokat.
Az elmúlt 10, igen gyorsan elmúló évnek azonban még el kellett telnie, hogy az ezeknél újabb típusok, mint a Zsigulik, a Daciák vagy a faros Skodák is veteránokká érjenek. Sokan morogva nézték, ahogy egyre többre került OT-s szám, de rendezvények soka bizonyította, hogy a népet igenis érdeklik a becstelen politikai rendszer autói, motorjai. Hétvégén jutottunk el oda, hogy külön kiállítást kapjanak fiatalkorunk olajtól sáros, hangos és sokszor hanyagul összeszerelt, de emlékeinkben kivétel nélkül szereplő gépei. A Premier Outlets parkolójában rendezett találkozóra is kilátogatva pedig elkerülhetetlen az a benyomás, hogy a szocialista autók megőrzéséért indított mozgalom sikerrel ér véget: szinte minden fontosabb típus minden évjáratából és színváltozatából van ma Magyarországon szépen megőrzött példány, és akkor még csak egy országról van szó.
Egy üres csarnok, körülbelül 75 keleti (és pár svéd) autó és motor, valamint korhű kiegészítők egész sora ízlésesen bemutatva: szárazon, érzelmek nélkül leírva ennyit láthattak a kiállításra ellátogatók, de akit kicsit is érdekel a téma, az tudja, hogy ennél sokkal többet jelentett az esemény. Egy háromnapos igazi party-ban volt részünk, rengeteg ismerőssel és végtelenre nyújtott beszélgetésekkel. Egész napi fotózások, üléspróbák egymás autóiban, baráti üdvözlések- ezek követték egymást a nap egész folyamán.
Aztán lenyugodott minden, s miközben a főbejárat épületén pattogva felvillantak a Csepel Művek leesedező betűinek neonfényei és szép lassan csend vonult a gyáregység rozoga raktáraira, csak egy-egy eltévedt Moszkvics hangja zavarta meg a büféskocsi előtt kint ülő társaság hangulatos beszélgetését.
Leereszkedett az utolsó sorompó, egy Zaporozsec még nyiszogva áthuppant a fekvőrendőrön, elsuhant az utolsó HÉV szerelvény és bezáródtak a csarnok ajtajai, hogy sötétség vonuljon az újkori Merkúr telepre. Csak a reggeli napfény hozta vissza ismét a látogatókat és a 70-es évek okkersárga, pasztellzöld, bugyikék és gesztenyebarna színeivel jellemzett őrületét. Egy élmény volt.